Alkalmaink
Nyitott imaidőt az alábbiak szerint tartunk. Várunk szeretettel!

Minden csütörtökön közös dicsőítés és közbenjárás 18:00 - 19.30 :
Hálásak vagyunk Istennek, hogy megszervezhettük a "hallgatás leplének szétszakítása" szemináriumot, hogy Andreáék eljöttek hozzánk, és tanítottak minket a Holokauszt utáni kiengesztelődés útjáról egy német keresztény közösség példáján keresztül!
Szó volt arról, hogy:
-Mi a biblia látásmódja a nemzetekről?
-Mi az a hallgatás leple, hogy miért és hogyan szakítsuk szét!
-Hogyan tudunk gyógyulni egyéni életünkben és akár nemzeti szinten is a transzgenerációs sebekből.
-Mi az az áldozati mentalitás és hogyan szabaduljunk meg tőle!
A szemináriumon a dicsőítés és tanítások mellett kiscsoportos ima és beszélgetés is segítette a nehéz téma feldolgozását, illetve péntek este kaptunk egy kis betekintést a sabbat köszöntésébe is.
Nagy szükségét érezzük, hogy mint egyén elfogadjuk és elfoglaljuk azt az identitást, amit Isten szánt nekünk, hogy megszabaduljunk bűneink és sebzettségünk terhétől és hogy ugyanezekért közbenjárjunk családi, városi, egyházi és nemzeti szinten is. Ezen az úton kaptunk egy komoly kezdőlökést a hétvégén.
Hálás a szívünk, mert úgy látjuk, hogy az Úrnak fantasztikus tervei vannak. A kiengesztelődés és egység által kapukat nyit meg, szabadít, és felemel!
12 ÓRÁS DICSŐÍTÉS ÉS IMA - 2021. OKT. 31. 12:00 - 24:00
Isten jelenlétében lenni - erre vágyunk legbelül mindannyian, így teremtett meg minket.
A dicsőítésben olyan atmoszférát teremtünk Neki, ahol szívesen időzik és mi találkozhatunk, együtt lehetünk Vele!
Vele eggyé válni, Őt imádni - szellemben és igazságban, szüntelenül, egységben - erre vágyunk!

12.00 - 13.30 Tűztorony Imádság Háza Kezdeményezés Sopron
13.30 - 15.00 Kecskemét Imádság Háza 15.00 - 16.00 Golgota Sopron 16.00 - 17.00 Őrtüzek Imádság Háza 17.00 - 18.00 Léner Violetta 18.00 - 19.00 Tiboldi Ákos 19.00 - 20.00 MPE Soproni Evangéliumi Gyülekezet 20.00 - 21.00 Soproni Metodista Misszió 21.00 - 22.00 Te vagy városunk Ura Szombathely 22.00 - 23.00 ökumenikus dicsőítés 23.00 - 24.00 Tűztorony IHKS |
|
12 órás dicsőítés és ima - 2020. Okt. 31. 15:00-03:00
Október 31-én 15 órától hajnali 3-ig imádkozunk az imaszobában. Várunk szeretettel!
Isten vágyik a társaságunkra, hogy időt töltsünk vele, hogy megismerjük Őt. Ha igent mondunk, és megengedjük neki, hogy velünk legyen, nem fogunk unatkozni. Ő a legsokoldalúbb és legizgalmasabb személy az univerzumban. Ha egy kicsit megismerjük, abba sem akarjuk majd hagyni az áradozást Róla...
De meg is érdemli!
Szeretettel meghívunk most egy ilyen - akár hosszabb - időtöltésre Istennel.
Az Imaszobában várunk! Lesz aktívabb dicsőítős és csendesebb elmélyülős rész is a 12 óra alatt.
A szombati dicsőítés és ima vezetésének tervezett beosztása a következőképp alakul:
15:00-17:00 - élő dicsőítés - Az Imádság Háza házi csapata (IHKS - Imádság Háza Kezdeményezés Sopron)
17:00-18:00 - élő dicsőítés - Szombathelyről a "Te vagy városunk Ura" közösség
18:00-19:00 - élő dicsőítés - MPE Soproni Evangéliumi Gyülekezet
19:00-20:00 - élő csendes dicsőítés - Gönczölné Veronika
20:00-21:00 - csendes dicsőítés - Győri László és Ági (Metodista Gyülekezet)
21:00-22:00 - csendes dicsőítés - Kránitz Eszter (IHKS)
22:00-23:00 - élő csendes dicsőítés - Borka Zita Zsuzsanna (IHKS)
23:00-24:00 - dicsőítés - Gönczölné Veronika (IHKS)
24:00-01:00 - élő dicsőítés - Gönczöl Etele (IHKS)
01:00-03:00 - dicsőítés - Mayer Balázs (IHKS)